Boros Kincső és Deák Bence is aranyérmes Rimaszombaton
2025. 05. 28. (szerda) 20.19
Négy korosztály számára rendeztek Grand Prix versenyt a felvidéki Rimaszombaton, ahol a DSI Debrecen szakosztályát három korcsoportban képviselték a judokák. Az U13-as mezőnyben az idén remek formát mutató Boros Kincső Panna (33kg) meg sem állt a döntőig, ahol a szlovák Terezia Hudecova sem tudta megállítani. A két évvel idősebb fiúknál Deák Bence (42kg) is eljutott az aranycsatáig, a fináléban honfitársa, az egri Jankó-Boldizsár Marcell várt rá. A magyar házidöntő végül a cívisvárosi fiatal győzelmével ért véget. Egyesületünk Kriuchkov Szergej (U13, 42kg) és Deák András (U18, 66kg) révén két további hetedik helyet is szerzett.
Mindeközben a lengyelországi Bielsko-Bialában az ifjúsági Európa-kupán Fedora Ferencért (60kg) szoríthattunk. A sorozat márciusi versenyén, Porecben győztes korosztályos magyar bajnokunk igen fárasztó napot harcolt végig, hét küzdelméből ötöt is megnyert, ez a teljesítmény pedig ezúttal az ötödik helyhez volt elég a 63 fős mezőnyben.
Érdekesség, hogy 28 ország 657 versenyzője lépett tatamira, köztük 17 magyar sportoló. A hab a tortán pedig, hogy Magyarország négy arany-és két bronzéremmel az éremtáblázat első helyén zárt.